Normafa lombkorona tanösvény

 

A Normafa parkerdő megújításához kapcsolódó tanösvény végleges nyomvonalának kialakítását hosszú előkészítő folyamat előzte meg. A Hegyvidéki Önkormányzat által tervezéssel megbízott Archabit Kft. és a Hello Wood az előkészítés során részletesen megvizsgálta, hogyan alakítható ki olyan nyomvonal, amely tiszteletben tartja a Normafa adottságait és értékeit. 

 

Természeti kincsek

A Normafa és a környező erdők nemcsak kedvelt kirándulóhelyek, de különleges természeti kincsek is. A területen 400 éves tölgyek és hársfák, 2-300 éves bükkfák is állnak. Magyarországon itt található az egyik legnagyobb, kivételesen összetett idős faállomány. A korábbi évszázadok során, mivel a terület nagy része Budapesthez tartozott, jobban védték és gondozták. Ma sem folytatnak rajta klasszikus erdőgazdálkodást.

 
 
 
 

Rekultiváció

A végleges nyomvonalterv a volt Sport Hotel elzárt, jelenleg erősen szennyezett területére kerül, így elősegíti annak rekultivációjára vonatkozó törekvéseket. A fejlesztés által a természet visszafoglalhatja a területet. Emellett előnye a teleknek, hogy lejtős, így a talajszintről induló tanösvény a fák lombjai között bukkanhat ki, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik Budapestre.

 
 
 
 

Környezeti edukáció

A Hello Wood javaslata alapján a lombkoronasétány a Normafa természeti értékeinek védelmét hirdető tanösvényként működik majd. Élményt adó oktatópontként hívja fel a figyelmet a klímaváltozás által veszélybe került őshonos fafajokra, mint a bükk, a kőris, a tölgy, a gyertyán, a hárs, a juhar és a vadcseresznye. A tanösvényi kialakítással lehetőség nyílik a látogatók, mindenekelőtt a gyerekek környezeti érzékenyítésére.

 
 
 
 

Mérsékletesség és fenntarthatóság

A tervezés és az egyeztetések során végig a mértékletesség és fenntarthatóság elve volt az elsődleges szempont. Örömteli, hogy az előkészítő fázis végére páratlan konszenzus alakult ki az önkormányzat, a természetvédő szervezetek, a civilek és a tervezők között.